2024-ben másodjára kerül megrendezésre a Tallér Zsófia Nemzetközi Kortárs Zeneszerzőverseny, amelynek idén a filmzene áll a fókuszában. A nyertes művet a 2024 év folyamán koncertszerű előadásban bemutatja a Budafoki Dohnányi Zenekar, a mű egy részletét a saját nagyzenekari stúdiójában rögzíti a Budapest Scoring Orchestra 5 perc hosszban, illetve a nyertes zeneszerző 250 000 Forint jutalomban is részesül.
Pályázati felhívás
„A zeneszerzés manapság már teljes mértékben individuális, és mindenki olyan nyelvet választhat magának, amilyet szeretne…” (Tallér Zsófia)
2024-ben másodjára kerül megrendezésre a Tallér Zsófia Nemzetközi Kortárs Zeneszerzőverseny, amely névadója a 2021-ben, hosszú betegség után, 51 évesen elhunyt Tallér Zsófia Erkel-, Bartók-Pásztory- és Artisjus-díjas zeneszerző, egyetemi tanár. Szakmája iránt elkötelezett tanáregyéniségként elsőrendűen fontos volt számára az új zeneszerző-generáció szakmai támogatása és érvényesülésének segítése. Az idei pályázat témája a filmzene, amelynek keretében Jaro Vojtek: Gyerekek című filmjéből kiválasztott részletéhez lehet új kisérőzenét komponálni.
A versenyben való részvételhez nevezni csak eddig be nem mutatott, önálló zeneművel lehet.
A pályamű jeligés.
Nevezési díj: nincs.
Korhatár: 35 év.
A pályamű maximális hossza: megegyezik a filmrészlet hosszával, maximum 9 perc
Előadói apparátus: nagyzenekar, összetétele: kettes fafúvók ( 2 fuvola / a második piccolo válthat), 2 oboa/a második angolkürtre válthat, 2 klarinét/a második basszusklarinétra válthat, 2 fagott/a második kontra-fagottra válthat), rézfúvóskar (4 kürt, 3 harsona, 3 trombita, tuba), 2 ütős és egy timpani játékos (általános nagyzenekari ütőhangszerekkel), 40 tagú vonószenekar (12-10-8-6-4)
Különleges hangszerek felvételére (nagy dobok pld. taiko, népzenei hangszerek, elektronika, stb.) és előadására nincs lehetőség, ezért a pályázati anyagokban sem szerepelhetnek olyan elemek, amik élőben nem előadhatóak, a zeneműveket a fent említett zenekari összeállítására kell megírni. Nem kötelező az összes hangszer használta, de az a pályamű, ami nem adható elő ezzel az apparátussal automatikusan kizárásra kerül a versenyből.
A filmrészlet erről a tárhelyről tölthető le:
https://vimeo.com/906076436?share=copy
jelszó: children8mincut
A filmrészlet egy szökés, és azt követő menekülés története börtönmunkából, amelyben a főhős a feleségéshez és a pár hónapos gyermekéhez szeretne hazajutni. A képsorok változása, menekülés, kifulladás, majd a ház felfedezése, kitűnő lehetőséget nyújt egy változatos hangvételű zene megkomponálására, és a dráma különféle megközelítésére.
A zsűri tagjai:
- Hollerung Gábor, érdemes művész, Liszt Ferenc- és Príma-díjas karmester, a zsűri elnöke
- Csengery Dániel, filmzeneszerző
- Mátyássy Szabolcs, zeneszerző, egyetemi docens
- Prikler Mátyás, filmrendező, producer
- Sapszon Bálint, filmzeneszerző, hangszerelő, producer
Díj:
- A nyertes művet a 2024 év folyamán koncertszerű előadásban bemutatja a Budafoki Dohnányi Zenekar
- A nyertes mű egy részletét a 2024-es év folyamán a saját nagyzenekari stúdiójában rögzíti a Budapest Scoring Orchestra 5 perc hosszban
- 250 000 Forint
A jeligés pályaműveket, – élő hangszerekkel vagy hangmintákkal (muck-up) elkészített formában, legkésőbb május 15-ig kérjük a filmmel összeírva feltölteni egy felhőszolgáltatás tárolóhelyére (Googel drive, OneDrive, stb.) mp4 vagy mov formátumban.
Továbbá kérjük ennek a fájlnak az elérhetőségét (link), a pályázó adatait (név, életkor, város és ország), illetve a pályamű partitúráját pdf formátumban megküldeni a competition2024@twelvetones.hu címre.
A verseny anonim, így a kottákban vagy a filmen a szerző neve nem szerepelhet. Amennyiben a pályaműben a szerző bárhol szerepelteti a nevét, az automatikus kizárást von maga után.
A jeligéhez tartozó szerzőneveket a pályázati e-mail szövegébe kell beírni, ezeket a szervező titkosan kezeli, a zsűri tagjai a nevezők nevét csak a pályázatok végleges elbírálás után ismerheti meg. A zsűri a döntését 2024. május 30-ig hozza nyilvánosságra, a díjazottat a szervező értesíti.
A pályázat elküldésével a pályázó beleegyezik, hogy a zeneművet nyilvánosan előadják, illetve a zeneműről hangfelvétel készülhessen, amelynek tulajdonjogát egy külön szerződésben rögzíti a szervező a felvételt megelőzően. A díjazott pályázó vállalja, hogy a nyertes zenemű szólamanyagait legkésőbb 2024. május 30-ig a szervezők rendelkezésére bocsájtja.
A zsűri jogában áll a díjakat megosztani vagy nem kiadni.
A zsűri döntésével szemben fellebezésnek helye nincs.
Támogató:
Budafoki Dohnányi Zenekar – https://bdz.hu
Budapest Scoring Orchestra- https://www.budapestscoring.com
MPhilms – https://www.mphilms.sk
A szervezők külön szeretnék megköszönni Jaro Vojtek-nek, hogy engedélyezte, hogy filmjéből egy részletet felhasználhassunk a verseny céljára.