SUBITZ Gábor

1983-ban született Debrecenben. Jazzel 2002-ben kezdett foglalkozni Budapesten, Fekete-Kovács Kornél növendékeként. 2003-tól egy évig járt a Kőbányai Zenei Stúdióba, majd az LFZE Jazz-tanszaka következett, ahol 2008-ban diplomázott. 

2007-ben 3. helyezett lett a Magyar Jazz Szövetség Jazz Combo versenyén Oláh Dezső zenekarával. 2008 májusában a Bartók rádió országos Tomsits Rudolf Jazz-trombita Tehetségkutató Versenyén harmadik helyezett, különdíjas és közönségdíjas lett. Júliusban a balatonfüredi jazzfesztiválon Molnár Sándor kvintettjével első helyezést ért el. Magyar Jazz Szövetség Jazz Zeneszerző versenyén 2012-ben bigband zeneszerzés illetve hangszerelés kategóriákban 1. helyezést, 2014-ben bigband zeneszerzés kategóriában 3. helyezést ért el. 2014-ben 1. helyezett lett a 2nd European Bigband Composer Competition-ön Koppenhágában. 

Számos hazai jazz és könnyűzenei produkcióban közreműködik. Saját zenekarát, a The Subtonest 2008-ban alapította. A Modern Art Orchestra egyik alapító tagja. Hangszerelőként és zeneszerzőként is igen aktív, több órányi műsort írt kifejezetten a Modern Art Orchestra számára, de rendszeresen hangszerel és komponál a legkülönbözőbb apparátusokra és alkalmakra.